Ki olvas minket?

Oldalainkat 23 vendég és 0 tag böngészi

Hírlevél

Feliratkozás

Hírlevelünkben rendszeres tájékoztatást kaphat a víztisztítás, technológiájáról, eljárásokról, újításokról, illetőleg ezen téma és a vízszennyezés hazai és nemzetközi eseményeiről, híreiről.

Partnereink

sodalogo

Kép találomra

065.jpg

Bejelentkezés

Nem mindenhol megfelelő az ivóvíz Magyarországon

patakA magyar lakosság ivóvízellátása mennyiségi tekintetben szinte teljes egészében megoldott, a minőséggel azonban sok területen - elsősorban az Alföld déli és középső, valamint a Dunántúl déli részén - problémák vannak.

Milyen veszélyes szennyezőanyagok fordulhatnak elő az ivóvízben?
Csapvizet vagy ásványvizet itassunk inkább a kisgyerekekkel és a csecsemőkkel?
Cikkünkben többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ, de azt is megtudhatjuk, hová fordulhatunk, ha nem megfelelő a víz minősége, és hogy milyen létfontosságú ásványi anyagok találhatók a csapvízben.
1,6 millió embert érintenek az ivóvízproblémák

Az ivóvízszennyező anyagok részben természetes eredetűek, azaz az ivóvíz forrásaként szolgáló földtani rétegekből erednek.

A vízszennyezők összesen 507 településen, elsősorban Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Baranya és Tolna megyében több mint 1,6 millió lakost érintenek (az összes érintett település és lakos száma a többszörös szennyező-előfordulások miatt nem azonos az egyes vízszennyezők által érintettek összegével). Az egészségügyi szempontból kritikus vízszennyezők típusait és az érintett települések listáját, valamint az ezeket ábrázoló térképeket az Országos Környezetegészségügyi Intézet tájékoztatójában tekinthetik meg részletesebben.

Az arzén a legveszélyesebb szennyezőanyag!


arzenA szennyezőanyagok közül a legsúlyosabb problémát a természetes eredetű arzénelőfordulás jelenti. Magyarországon csaknem 1,4 millió ember fogyaszt az új - az Európai Unióban elfogadott - határérték fölötti arzénkoncentrációjú vizet. Ezeken a területeken az ÁNTSZ regionális intézetei tájékoztatják a lakosságot a problémáról, ám - egy megfelelő kormányrendelet-módosítás hiányában - sajnos sokszor ez a kommunikáció még nem tökéletes.

Közegészségügyi szempontból különösen fontos tény, hogy az arzén az egyetlen olyan hazai ivóvízszennyző, amelyről a WHO által hivatkozott korábbi vizsgálatokkal egybehangzóan egy friss hazai kutatás is kimutatta: a határérték feletti mennyiség növeli a bőr- és tüdőrák, a nagyobb koncentrációk pedig még a hólyag- és veserák kockázatát. Az arzén eltávolítása megfelelő technológiával lehetséges, azonban ennek a rendszernek a kiépítése rendkívül költséges eljárás.

További probléma, hogy a lakosság döntő többsége (92,6%) központi elosztórendszerből kapja az ivóvizet, annak bakteriológiai minősége viszont nem minden esetben fogadható el a kötelező határértékek ismeretében. Ennek oka sokrétű lehet; így a vízműbe érkező víz minősége, a nem megfelelő módon kezelt beérkező víz, a fertőtlenítési folyamat hibája, a vízelosztó rendszer rossz állapota vagy a nem megfelelő karbantartás.

Mindezek alapján megnő annak az esélye, hogy a kórokozó mikrobák a rendszer többszörös védőgátján átjutnak, és növelik a fogyasztók fertőződésének lehetőségét. Azok a fogyasztók, akiknél csak ilyen víz található, erről és az átmeneti időszak teendőiről joggal igényelhetnek tájékoztatást, amelyet az ÁNTSZ szakemberei végeznek.

Hogyan mérik a határértékeket a szakemberek?

Az ivóvízben található, potenciálisan rákkeltő anyagok esetében a határértéket úgy állapítják meg a szakemberek, hogy a víz egész életen keresztül (70 évig, napi 2 liter mennyiségben) történő fogyasztása legfeljebb százezer fogyasztó közül egy esetében jelentsen megnövekedett rákbetegség-kockázatot. A határértékek túllépése tehát a betegségek kialakulásának nagyobb kockázatát jelenti, és semmiképpen sem azt, hogy biztosan kialakulnak ezek a betegségek.

klorA lakosság sokszor panaszkodik arra, hogy a fővárosban túlzottan klóros az ivóvíz. Ezzel kapcsolatban azt kell tudni, hogy az ivóvízben lévő klór önmagában nem egészségkárosító hatású, bár kellemetlen szagot és ízt okozhat. Elsősorban a klórozási melléktermékek okozhatnak egészségkárosodást - ezek is csak tartós, több hónapos fogyasztás esetén -, de a víztisztítás esetén szigorú szabályozás van érvényben, amely megszabja ezen szennyezőanyagok határértékét.

Természetes vizeink egyre nagyobb mértékben szennyezettek.



Kútjainkkal a talajból vételezünk vizet, nem ritkán folyóink vizét használjuk településeink vízellátására. Használat után a szennyvizet visszajuttatjuk tavainkba, folyóinkba, a víz természetes körforgásba. A kinyert vizet megpróbáljuk - feleslegesen - teljes mennyiségben emberi fogyasztásra alkalmassá tenni. Valójában ez az eljárás - csak mechanikai szűrésből, illetve fertőtlenítésből áll, - ipari vizet állít elő. Emberi fogyasztásra az ipari víznél jobban megfelelnek a természetes ásványvizek, de sajnos ezek összetétele nagyrészt, nem az emberi test igényeihez igazodnak.

Óriási iparvidékek vízgyűjtő területe országunk, vizeink 94 százaléka külföldről érkezik szennyezetten vagy részben szennyezetten, és nálunk folytatódik a vizek terhelése.

Folyóink vízminősége az elmúlt évtizedek alatt jelentősen romlott ammónium-, nitrát- és foszfátszennyezés tekintetében.
A vizsgált vízterület 15 százalékában a romlás nagymértékű.
A jelentős hazai vízszennyezés oka, hogy folyóink nagyrészt tisztítatlanul, vagy alig tisztítottan fogadják be a keletkező szennyvizeket, ugyanis a helytelen fejlesztési koncepció következtében nem történt meg a csatornahálózat fejlesztése, a szennyvíztároló kapacitás megteremtése, a szennyvíziszapok elhelyezésének megoldása.
A lakosság 37 százaléka csatornázatlan területen él, szennyvize közvetlenül a talajba kerül.
Számos nagyvárosunk szennyvize szinte teljes mértékben tisztítatlanul jut a Dunába, Tiszába, szennyvízcsatornának használva a folyóinkat, ahonnét az ivóvizet nyerjük.
A mezőgazdaság műtrágya-, növényvédőszer-felhasználása elérte, sőt meghaladta a EU országainak hektáronkénti műtrágya-felhasználását.
Nőtt vizeink nitráttartalma, összefüggésben a nagy mennyiségű, nem kellően adagolt és szakszerű műtrágya-felhasználással.

Ez a változás jelentősen befolyásolja a parti szűrésű kutak ivóvíz-minőségét, különösen alacsony vízállás esetén, mert a vízutánpótlás a nagyobb nitráttartalmú talajvízből történik.
A szerves mikroszennyezők, ásványolaj-származékok, fenolvegyületek, növényvédő szerek, felületaktív anyagok káros hatásukat típustól függően tized, század mg/l koncentrációban fejtik ki.
A többi gyűrűs aromás szénhidrogén, amelyek között több rákkeltő hatású van, nehezen bomlik le, a szervezetben felhalmozódik.
A felhasznált mezőgazdasági kemikáliák mellett víz- és talajszennyezés szempontjából az is jelentős, hogy 1981-ig nem volt a veszélyes hulladékok kezelését előíró rendelet, így az akkor már évi 5 Mt (millió tonna) veszélyes hulladék nagyrészt a kommunális hulladékkal együtt került a talajba, függetlenül a talajszerkezettől, számtalan helyen talaj- és talajvízszennyezést okozva.
Gyakorlatilag nincsenek ismereteink az így elhelyezett anyagok helyéről, minőségéről.
Továbbá a rendelet megalkotását nem követte a veszélyes hulladék ártalmatlanításához szükséges műszaki, gazdasági feltételek biztosítása és megfelelő szemlélet kialakulása sem.
Bizonyítják ezt a mai napig meglévő súlyos veszélyeshulladék-elhelyezési gondok, továbbá, hogy a szennyvíztisztítóban visszamaradt iszapot "talajjavítás" címén termőföldre terítik.
Ennek a gondolkodásmódnak és gyakorlatnak az eredménye, hogy a hazai ivóvíz-minőségi helyzetünk az OKI kimutatása alapján nem jó: 1995-ben országos átlagban a minták 43 százaléka, a vízművek ivóvízmintáinak átlagosan 40,0 százaléka nem felelt meg az ivóvíz- minőségi szabványnak.

A legrosszabb helyzetű megyékben ez az arány a vízműveknél 60 százalék feletti, az egyedi kutaknál 90 százalék feletti kifogásoltsági arányt jelent, ami jól mutatja a talajvíz szennyezettségét.
A kifogásoltság oka: nitrát szennyezés, különböző szerves, szervetlen kémiai anyagok, bakteriális szennyezők, amelyek maradéktalan kitisztítása a vízből a drága, új technológiákkal is lehetetlen.
A klórral történő fertőtlenítés a bakteriális fertőzöttség kiküszöbölésére jó módszer, de további kémiai rákkockázatot jelent, trihalometánok formájában.

"Zacskós vizet" az ihatatlan vizű településeken a kis csecsemők kapnak ingyenesen methemoglobinémia kivédésére, míg a kis- és nagyobb gyermekek és a felnőttek - a család iskolázottsági, anyagi viszonyaitól függően - a kifogásolható minőségű vizet fogyasztják, mert sem kulturális, sem gazdasági színvonaluk nem teszi lehetővé, hogy ásványvizet igyanak.
Élelmiszer-szennyezés Táplálékaink ebből a talajból, vízből, a hozzáadott növényvédő szerrel épülnek fel.
A Magyarországon alkalmazott növényvédő szerekből számos rákkeltő hatásúval kell számolni.
Szerves foszforsav-észterek közül (hatóanyagból) 36 féle, halogénezett alkaloidák 17 féle, ditiokarbamátok közül 9 féle hatóanyag engedélyezett, azonban a mezőgazdasági felhasználó nem kap felvilágosítást az esetleges rákkeltő és egyéb káros hatásról.
Bár ezek a szerek jelentős részben bőrön, légutakon, nyálkahártyán akadálytalanul felszívódnak, lebomlásuk ismeretlen, felhalmozódnak.

A nem mutagénnek bizonyult hányad egy része toxikus, de a nem mérgezőnek, nem rákkeltőnek talált vegyületek sem tekinthetők a szervezet kémiai terhelése tekintetében ártalmatlan anyagoknak.
A szervezetben a bekerülő kémiai anyagok között létrejövő kölcsönhatások követhetetlenek, nem tudjuk, hol, milyen változást hoznak létre, és következményeik is beláthatatlanok.
Azt hiszem, elfogadható a feltevés, hogy minden új kémiai anyag fokozott terhelést jelent az emberi szervezet számára, amellyel az elmúlt évezredek alatt nem találkozott.
Élelmiszeripari termékeink szennyezők és hozzáadott adalékanyagok hosszú sorát tartalmazzák, tartósító, ízjavító, állagjavító, emulgeáló, stabilizáló szerek formájában.
Továbbá számolnunk kell a raktározás, szállítás, elkészítés különböző fázisa során bekerülő szennyezőkkel is.
A forgalomba kerülő élelmiszerek ellenőrzése nem megoldott fontos szennyezők vonatkozásában (pl. dioxin) annak ellenére, hogy veszélyességük közismert.
Tehát a levegőből, vízből, táplálékainkból bekerül a szervezetbe számos új kémiai anyag, amely az életfolyamatok fenntartásához nem szükséges, sokszor káros, és ezzel párhuzamosan csökken elfogyasztott táplálékaink biológiai értéke, a létfontosságú enzimek, ásványi anyagok, vitaminok felvétele.

Hosszan lehetne elemezni, milyen feladatot jelent a szervezetnek a finomított, koncentrált, biológiai értékétől megfosztott élelmi anyagok arányának megnövekedése mellett, hogy vizet alig fogyasztunk, amelynek a salakanyagok szervezetből történő kimosását kellene biztosítani.
Más méregtelenítő mechanizmusok, például a fizikai munka (izommunka, izzadás) visszaszorultak az életünkből.
A szervezet a gyakorlati tapasztalatok szerint ezeket az ártalmakat egyre többünknél csak lassan kifejlődő krónikus károsodás kialakulása mellett tudja kompenzálni.
Az embert elsősorban fogyasztóként kezelő társadalom azt várja el a tagjaitól, hogy mindent megvegyen, "elfogyasszon", amit a piac kínál, iparágak születtek emberi gyengeségeink, nassolási vágyunk, az új iránti birtoklási igényünk kihasználására, ezt célozza meg a piacgazdaság.
A társadalom egyre növekvő számú szegény rétege kiszolgáltatott a körülményeknek, nincs választási lehetősége, csak a legolcsóbb, leggyengébb minőségű árukat tudja megvenni, hátrányos helyzete folyamatosan újratermelődik.
A nyugati árszínvonal elérésével, a munkabérek alacsony szinten tartásával tudatosan a munkaerőt, az embert értékeljük le, kényszerítjük az amúgy is alacsony életszínvonal fenntartása érdekében önkizsákmányolásra.
Eddig csak a feltételezhető fizikai kockázatok növekedéséről volt szó, holott ma már közismert, hogy a rossz szociális körülmények, a túlzott mennyiségű stressz, a szorongás, a félelem, a kiszolgáltatottság hasonlóan komoly mértékű ártalmat jelentenek az emberi egészség szempontjából, mint az egyes fizikai tényezők.
Az utóbbi években fokozódó létbizonytalanság, a szociális feszültségek, a szinte kikerülhetetlen önkizsákmányolás is jelentős tényező a lakosság egészségi állapotának romlásában.

Egészségügyi rendszerünk hiányai

Magas halálozási értékeinkben bizonyosan megjelenik az egészségügyi ellátottság színvonala, a preventív gondolkodás, a korszerű diagnosztika, terápia és rehabilitációs lehetőségek széles körű hiánya is A magas betegszámhoz viszonyítva alig van daganatos betegek ellátására szakosodott kórházi osztály.
Az egyéb típusú betegségek ellátására felkészült osztályok esetében nem kérhető számon sem a speciális szaktudás, sem az eszköz, sem a gyógyszer biztosítása, különösen a daganatos betegségek kezelésére alkalmazott drága gyógyszerek, és az alacsony átlagtérítések mellett.
A szükségből "jobb híján" ellátott betegek gyógyulási eredménye csak rosszabb lehet, mint a szakellátásra felkészült osztályon.
Az egészségügyi ellátásra is jellemző a tűzoltás jellegű működés, így mind a prevenció, mind a rehabilitáció lényegében kimarad, és emlegetése jelszónál többet gyakran nem jelent.

Nem ígér megoldást az egészségügyben a szolgáltatás-centrikus "teljesítmény-finanszírozás", ami magas pontértékű kezelések végzésében teszi érdekeltté az egészségügyet, és független a beteg gyógyulásától.
A medicinában technikai elmaradottság sugallja a tárgyi feltételek felértékelését, ami a presztízs orvostudomány megvalósítása irányába vezet, ez az orvosi készülékek és a gyógyszeres terápia túlsúlyát jelenti, mellette elhanyagolódik, vagy figyelmen kívül marad az ember, a betegségek társadalmi, lelki okainak felderítése, kezelése.
Így az egészségügy szemléleti elmaradottságában létrejött szakadék további növekedésével számolhatunk.
A humanista orvoslás, a beteg felé fordulás, a preventív szemlélet, a pszicho-szociális szempontok figyelmen kívül hagyása ugyanakkora hiba, mint az eszközös lehetőségek elhanyagolása.

A halálozási világelsőségünk által felvetett miért kérdésre azt válaszolom: A humán értékek, az élet értékének semmibevétele, devalválása vezetett ide, mert az életünk szinte minden területén jelentősen nőtt az egészséget veszélyeztető kockázat az utóbbi harminc-negyven évben, azonban nem nőtt vele párhuzamosan a védelem lehetősége, a veszélyek ismerete, az élet tisztelete.
Számos fejlett ország példája bizonyítja, hogy a fejlődésnek nem szükségszerű velejárója az élettér ilyen fokú beszűkülése.
A felsorakoztatott valószínű károsító tényezők és a felsorolásból kimaradók, de környezetünkben jelenlevők nyilvánvalóan emelik a korai megbetegedés és halálozás kockázatát, de a mérték megállapításához vizsgálatokra lenne szükség.
Bizonyíték hiányára hivatkozva nem csökkenteni a valószínű kockázatot úgy, hogy nem teszünk meg mindent a tudomány mai állásának megfelelően a bizonyítékok összegyűjtésére, továbbá mindezeket a kockázati tényezőket nem létezőnek tekinteni lehet, de az ismeretek hiánya a következmények alól nem mentesít, erre a fenyegető demográfiai katasztrófa figyelmeztet.
Hazai epidemiológiai bizonyítékokat várni a nemzetközi tapasztalatok alapján veszélyesnek minősített anyagok káros hatásáról azt jelenti, hogy számos emberi megbetegedést, halált okozó károsítást várunk meg, vitatkozva a bizonyíthatóság kérdésén és mértékén, és ha továbbra sem gyűjtjük a bizonyítékokat, sosem lesz "kellő ok" ezeknek az anyagoknak a forgalomból történő kivonására.
A helyzet kritikus, de nem kilátástalan! Számos ország példája bizonyítja számunkra, hogy a lakosság egészségi állapota javítható, a daganatos halálozás csökkenthető.
Magyarországon is elérhetők ezek az eredmények, ha a jelenlegi helyzeten komolyan változtatni akarunk.